SEO

Home / SEO

Bár sokat hallani a keresőoptimalizálásról, mégis vannak, nem is kevesen, akik erről a témáról mit sem tudnak. A mai világban, amikor egy mozdulattal bármikor ott teremhet a kezünk ügyében a telefonunk, s így az internet egésze, fontos, hogy a Google tudjon rólunk, a cégünkről, és hogy számon is tartson minket a netes keresések során.

 

Mit jelent egészen pontosan a keresőoptimalizálás?

 

Vállalkozást, céget ma már a legkönnyebben a net segítségével találnak meg az ügyfelek – főleg akkor, ha az adott cégnek, vállalkozásnak nem áll módjában óriásplakátokon (netán a televízióban) hirdetnie magát. Éppen ezért nem mindegy, hogy egy-egy netes (jellemzően Google-) keresésnél előkelő helyen bukkan-e fel az oldalunk vagy sem; amennyiben ugyanis a találati listán jó helyen szerepel a honlapunk, akkor azt onnantól kezdve egyre több ember fogja felkeresni. A keresőoptimalizálással ezt a folyamatot lehet elősegíteni, elérni.

Mi a lényege a keresőoptimalizálásnak?

 

Megfelelően optimalizált semmiképpen sem magától lesz egy oldal! Kemény, kitartó munkával lehet azt elérni, hogy akár már az első tíz találat között ott tudjon lenni egy olyan vállalkozás site-ja is, mely önerőből fakadóan erre képtelen lenne. Kulcsszavakra, keresőkifejezésekre vonatkozóan kell azt megoldani, hogy a megbízó honlapja ott tudjon lenni a találatok élbolyában. A SEO (Search Engine Optimalization) pontosan erről szól.

 

A SEO a látogatottság növelésének legjobb eszköze

 

Ahogyan a közvetlen reklámozás sem eredményez feltétlenül vásárlást, úgy a SEO is „csak” azt éri el, hogy a megrendelő honlapját többen keressék fel, mint korábban (és így az ott értékesítendő termékekkel, szolgáltatásokkal is többen találkozzanak, mint annak előtte). A látogatottság megnövekedése azonban magával hozza a bevételek megugrását is – ez pedig pontosan az a cél, amit mindenki el szeretne érni. Egy jól pozícionált weboldallal az előrelépés csak idő kérdése lesz.

 

Mit kell tudnia Önnek személyesen a SEO-ról?

 

Nem kell értenie az optimalizáláshoz, a keresőszavak megfelelő kiválasztásához, a weboldala megfelelő kialakításához, ahhoz, hogy mi az a title tag, meta keywords, meta description, hogy mik azok a head tagek, hogy miért fontos a page rank, miért életbevágó a linképítés (és így tovább), ha kéznél van egy olyan cég, amely komoly múlttal rendelkezik a keresőoptimalizálás terén, s aki a fentiek jelentőségével tisztában van.

 

Mit szólna egy kiváló árajánlathoz?

 

Örömmel tudatjuk Önnel, hogy cégünk 100%-os garanciát vállal az általa elvégzett munkára, így Ön mindenféle kockázat nélkül vághat bele a SEO-ba. Mivel a keresőoptimalizálás kisebb összeget emészt fel, mint bármely más hasonlóan eredményes marketingmegoldás, hosszú távon mindenképpen megéri erre a területre irányítani a reklámozásra szánt pénzünket (de legalábbis egy részét.) A net 2018-ban már megkerülhetetlenszereplője mindennapi életünknek; ha valamire kíváncsiak vagyunk, amiről nincsen információnk, akkor arra rákeresünk.

 

Legyen hát az Ön oldala is szem előtt az internetes keresések világában!